Sport és szabadidő





Termálfürdő

Gyógyvízében végzett fürdőkúrától a mozgásszervi megbetegedésben szenvedők panaszainak csökkenése és gyógyulása várható. Az 1960-as évek végén épült meg a termálvizű strandfürdő 3 medencével, majd az 1978-ban 50 méteres úszómedencével gyarapodott, mely egyben nemzetközi vízilabda rangadók színhelye is. 2006 óta a termálfürdő egész évben üzemel, az úszómedence a téli szezonban sátortetőt kap.  A fürdőhöz szaunaház, gőzfürdő és fitness terem kapcsolódik.



Játszótér

A Leányfalusi Nőegyletnek köszönhetően 2005 óta a település szívében, a Polgármesteri Hivatal alatt, csodálatos játszótéren tölthetik idejüket a gyermekek és szüleik.



Kerékpáros turizmus

1996-ban a Duna partján kiépített kerékpárút az ország egyik legszebb kerékpárút-szakasza.  Az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpáros túraútvonal Budapestről egészen Leányfaluig tartó összefüggő, kiépített szakasza kellemes sportolási, kirándulási lehetőséget kínál.



Vízi turizmus

A település folyópartja, az ősfákkal és kialakított táborhelyekkel övezett Duna part a vízitúrázók kedvenc pihenőhelye.A Duna partján kialakított Vadkacsa Egyesület országosan ismert sportszervezet, már két évtizede a Dunakanyar vízi turizmusának egyik fellegvára. Folyamatos programokkal, hajóbérlési lehetőséggel és táborozási lehetőségekkel várják a vizenjárókat.



Hegyi turizmus

Leányfalu két jelölt (piros sáv, piros kereszt) turistaútja remek kirándulási útvonalakat kínál, melyeken alig másfél óra alatt feljuthatunk a település felett található Vöröskő csúcsra. Az itt található kedvelt kilátóhely a Pilis egyik legpompásabb panorámájával rendelkezik, melyet megtekinthet itt.

Comments